Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek… – nem is lehetne Karinthy idézeténél jobban összefoglalni, miért is kezd blogolni egy introvertált. De miért pont most jutottam el oda, hogy közzétegyem az első bejegyzésemet, és miért pont a tudatos életmódról szeretnék írni nektek?
Helló, Réka vagyok…
…és a való világban nem biztos, hogy hallanátok valaha megszólalni. Pedig van ám véleményem a világ dolgairól, de ha háromnál több ember tartózkodik a helyiségben, hajlamos vagyok inkább magamban tartani azt. Igen, tipikus introvertált vagyok. Viszont van néhány olyan téma, ami nagyon érdekel és szívesen megosztanám a gondolataimat velük kapcsolatban. Ezért hosszú hónapok tépelődése után úgy gondoltam, csak belevágok a blogírásba, hiszen miért is ne férne el az internet széles világában még egy ilyen oldal…
De hogy mik is ezek a témák, amik érdekelnek? Röviden a tudatos életmód és minden, ami vele jár. A ma nagyon divatos hívószavak, mint slow life, zero waste, minimalizmus, mindfulness mind-mind a bűvkörébe vont, mindezt pedig megfűszerezem egy kis önismerettel. Egy pár évvel ezelőtt indultam el ezen az úton és akkor kezdtek el érdekelni ezek a témák, bár szigorú követője egyik mozgalomnak se vagyok, inkább szeretem kiválogatni mindenből azt a részletet, ami az én életem fejlesztésében a legjobban segít. Ezek mind-mind olyan apró lépések egy tudatosabb élet felé, amiről szívesen mesélek másoknak, hátha éppen nekik is jól jön a bátorítás a változtatáshoz.
A normalitás elviselhetetlen könnyűsége
Előre szólok, hogy (mint ahogyan a bemutatkozó boxban is olvashatod) ez a blog nagyon szubjektív és teljesen átlagos lesz. Mivel semminek nem vagyok a szakértője, tanácsadástól mentes szándékkal, csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani. Minden, ami foglalkoztat, igazából teljesen hétköznapi, de – és talán ez volt a legfontosabb az elmúlt évek felismeréseiben – ezzel nincs is semmi baj. Sokáig szorongtam azon, hogy én miért nem találtam meg a hivatásom, miért nem vagyok különösen tehetséges semmiben, miért nem értem még el „semmit” 24 éves koromra. Aztán szépen lassan lebontottam a saját utamban álló illúziókat, és felismertem, hogy én erre igazán nem is vágyom.
Egy időben nagyon ráálltam arra, hogy majd saját vállalkozást indítok, nagy lendülettel fogtam bele a tervezésbe és megvalósításba, de hamar elfogyott a lendületem. Sokáig tartott rájönnöm, hogy ezt nem foghatom a tavaszi fáradtságra, hanem egyszerűen nem akartam igazán véghezvinni az egészet. És hogy miért? Ez egy teljesen kívülről jövő ötlet volt, mindenhol azt láttam, hogy ez is, az is vállalkozóvá lesz, és lassan magamévá tettem a gondolatot, hogy nekem is ezt kell tennem, nehogy lemaradjak…aztán egyszer csak bevallottam magamnak, hogy ezek másvalaki vágyai. És egészen más irányba indultam azért, hogy boldoggá tegyem magamat.
Élvezni akartam a hétköznapjaimat
Miután elkezdtem foglalkozni a fent felsorolt témákkal, és alkalmaztam egy-két kisebb változtatást, rájöttem, hogy egyre inkább élvezem a mindennapokat. Találtam néhány fogódzkodót, ahova mindig visszatérhetek, akár testben, akár lélekben, bármennyire is nyomorultul érzem magamat a világ történései miatt. Kevésbé érzem azt, hogy az élet csak úgy elrohan mellettem, én pedig egy passzív alanya vagyok a történetnek, aki az idő nagy részét robotpilóta üzemmódban tölti.
Néha még azon kapom magam, hogy péntektől péntekig élek, de nem is vártam, hogy egy fancy reggeli rutin és két szójagyertya után egyből a Nirvanába érjek. Egyelőre örülök annak, hogy már nem hibáztatom magamat azért, hogy semmi komoly dolgot nem akarok létrehozni az életemben, nincsenek világmegváltó céljaim, egyszerűen egy átlagos életet szeretnék, aminek a legszürkébb hétköznapjait is nagyon-nagyon szeretem.
Szeretném, ha a saját példámon keresztül több ember ismerné fel, hogy mi vagyunk a saját életünk alakítói, és ha azt a sok átlagos napot, ami az éveinket kitölti, jól használjuk, igenis mindannyian ki tudunk alakítani egy tartalmas és hasznos életet magunkank. Úgyhogy tarts velem, ha úgy érzed, eleget láttál az interneten az önmegvalósításból, és valami sokkal, de sokkal egyszerűbb dologra vágysz – ami akár a te életed is lehetne. 🙂
Ui.: előre is bocsi, de amikor megírtam az első pár bejegyzést, szembesültem vele, hogy nem fogok tudni 10-20 soros csinos kis blogbejegyzéseket írni, mert ahhoz túl szabadon áramlanak a gondolataim, hogy azokat SEO szempontból optimális formára szabhassam. Úgyhogy ha el is ítélnek érte a Pinterest népei, az én posztjaim márcsak ilyen terjengősek lesznek…
