A tudatos életmód manapság egy elég divatos fogalom lett, és annyi mindent lefed ez a két szó, hogy néha azt érezhetjük, már mindenki tudatosan él, aki vett egy kulacsot vagy megcsinált egy 5 perces meditációt. És valahol igazunk is van, hiszen mindegy melyik oldalról közelítünk a témához, előbb-utóbb az életünk legtöbb területére kihat valamilyen szinten ez a gondolkodásmód.
Önmegvalósítástól a valódi felismerésig
Gimnazista koromban nagyon rá voltam arra pörögve, hogy ki vagyok én, mit szeretnék csinálni, és mindenképp meg akartam találni önmagam. De hiába erőltettem a dolgot, olvastam el 30 önismereti könyvet, beszélgettem másokkal és ismerkedtem meg újabb és újabb területekkel, önmagam nem lett meg. Szépen megnyugodtam, hogy majd jön az magától, és el is terelődött a figyelmem, az általános odafigyelésen kívül nem nagyon fáradtam a testem-lelkem állapotával.
Aztán két évvel ezelőtt elkísértem anyukámat egy Kriston Intimtorna tanfolyamra, mert őt érdekelte, én meg úgy voltam vele, hogy persze, miért ne, biztos hasznos lehet. A torna maga amúgy tényleg hasznos – bár bevallom, én azóta nem igazán gyakorlom – és jó is volt eltölteni kétszer fél napot egy női körben, de nekem a legnagyobb hatása mégis abban volt, hogy felébresztette bennem a testtudatosságot. Akkor már nagyon a peremén voltam a döntésnek, hogy leteszem a fogamzásgátló tablettát és visszanyerem az uralmat a testem fölött, és a tanfolyamon hallott pozitív hozzáállás a női szervezethez megadta az utolsó hiányzó lökést.
Nem hiszem, hogy véletlen volt, hogy éppen utána pár héttel indult Cserháti-Herold Janka következő termékenységtudat tanfolyama, így be is iratkoztam és most már tudom, hogy ez volt abban az évben a legjobb döntésem. Tényleg megváltoztatta az életemet a módszer. Egyrészt soha nem volt annyi aha élményben részem egy pár hetes időszakba besűrítve, másrészt teljesen le voltam döbbenve, hogy az emberi test ennyire csodálatosan és logikusan van megszerkesztve, és ha bízom benne és vigyázok rá, akkor minden a természet rendje szerint fog működni. Szépen lassan tanultam meg elsajátítani a módszert a gyakorlatban, és a kísérletezés, megfigyelés hónapjai alatt olyan szintű bizalmat fejlesztettem ki a saját testem irányába, ami nélkül sokkal nehezebbek lennének a mindennapok. Tudatosan követem, hogy mi történik odabent, tudom, hogy mire számítsak és mit várhatok el tőle egy adott szakaszban, és észreveszem, ha valami nem stimmel. És a legfontosabb, hogy egységben érzem magamat vele.
Aztán a saját házam táján is sepregetni kezdtem
A környezetbarátabb háztartás kialakítása azután kapott nagyobb hangsúlyt nálam, hogy a saját testemmel már rendbe jöttem, és így már jobban tudtam figyelni a tágabb környezetemre is. Persze az alap dolgokat én is csináltam, és megveregettem a vállamat, hogy milyen szépen gyűjtöm szelektíven a hulladékot, olvastam a cikkeket a klímaváltozásról, és egy-két dolgot már én is elkezdtem alkalmazni. Egy nagyobb fordulópont Erika barátnőm hatására jött el, aki egyszer már úgy jött fesztiválozni, hogy hozta a saját kis kávéspoharát és szívószálját. Miután hazaértem a fesztiválról, nekiálltam én is átgondolni, mit lehetne változtatni a háztartásban, és lépésenként nekifogtam a reformnak, de mivel ez sem egyik napról a másikra ment, erről majd egy következő alkalommal mesélek részletesebben.
Kevesebb
Meglepődnék, ha valaki, aki elkezdett már érdeklődni a környezettudatos életmód iránt, előbb-utóbb nem találkozna az önkéntes egyszerűség vagy a slow living fogalmával. Ha máshol nem is, egy hashtag óhatatlanul szembejön az emberrel a szépen befotózott flat lay-ek alatt Instagramon. Lehet, hogy nálam is éppen így kezdődött, de az is lehet, hogy egy szülinapi ajándék könyv után kerestem rá a témára. Természetesen Marie Kondo Tiszta otthon c. művéről van szó, ez a második megjelent könyve, amiben a rendrakás művészetére okítja az embereket. Ezidőtájt néztem meg szintén baráti ajánlásra a The Minimalists című filmet is a Neflixen, ami két amerikai férfi történetét meséli el, és a kettő együtt eléggé meghozta a kedvemet egy jó selejtezéshez.
Szerencsére az érdeklődésem itt nem merült ki, hanem tovább is kutakodtam a témában, és egyre közelebb éreztem magamhoz a minimalizmus gondolkodásmódját. Nyilván először engem is a materiális oldala fogott meg, hiszen 55 négyzetméteren nem nagyon engedhetem meg magamnak és nem is szeretném, hogy olyan tárgyakat halmozzak fel, amikre nincs szükségem. Mindig is szerettem a rendet, és itthon különösen frusztrált, ha mindenhol láttam valamit. Hiába rakosgattam én tárolókból tárolókba, felismertem, hogy nem a rendszerezettséggel van a problémám, hanem, hogy itt állnak halmokban a tárgyak, amiket csak pakolgatok ide-oda, de semmi értéke nincs számomra. Az évi nagy selejtezésekről pedig jobb is, ha nem gondolok, mert akkor csúcsosodott ki ez az érzés, amikor kipakoltam a nagyszekrényt, átnéztem, mit dobhatnék ki, és miután kb. kettő tárgytól megszabadultam, mindent visszapakoltam szépen elrendezve, és egy évig megint nem nyúltam a szekrénybe.
Nos, ezen a végén volt a könnyebb megfogni a témát, így először a holmik között raktam rendet. (Mellesleg ez is egy folyamat, ami még mindig tart valamilyen szinten, és tartani is fog, hiszen ez egy állandó körforgás) A másik fele nem ennyire látványos, és nem is megy olyan gördülékenyen. Az időhöz és a feladataimhoz való viszonyulás eléggé periodikus, hol attól félek, hogy túl gyorsan telnek a napok, hol inkább siettetném, hogy bárcsak már ott tartanék, hogy…Miközben mindent áthat az az érzés, hogy minden percet hasznosan kell töltenem, hiszen csak akkor érek valamit.
Lassabb
Ha valaki már találkozott a slow life alaptételeivel, akkor ismerősen csenghet neki a fenti állapotleírás. Én is meglepődtem, amikor a Slow Budapest blogbejegyzései között böngészve egyre-másra olyan cikkekbe futottam, amik mintha az én életemről, érzéseimről szólnának. És közben nagyon vonzott az, amit ők ehelyett kínáltak, ami nem az Eldorádó volt, hanem teljesen véghezvihető, apró dolgok egy olyan életért, amiben jelen vagyok.
Ugyanis én is éppen erre vágytam. Hogy ne azt érezzem, hogy telik az életem hétről-hétre, hogy vasárnap este már ne azt számoljam, mikor lesz péntek, hogy ne irigykedjek másokra, mert az ő életük annyival szebb és érdekesebb a megosztott képeik alapján. Most, hogy már nem járok iskolába, nincs egy olyan konkrét időpont az életemben, amit epedve várok, hogy ha oda eljutok, utána jönnek az izgalmak. Helyette szembesülök azzal a rengeteg évvel és rengeteg egyforma héttel, ami vár rám, és ilyenkor mindig elfog a pánik. Miközben, amikor eltelik egy év, csak pislogok, hogy már megint mit csináltam idén, mit vihetek magammal a következő időkre? Bevallom, nem egyszerű sem élményeket teremteni, különösen a mostani helyzetben, ugyanakkor megengedni magamnak, hogy lazábban vegyem ezt az egészet. A mai világban az az érték, ha minden erejünket megfeszítve, egész nap dolgozunk, hogy megvalósítsuk önmagunkat, sikeres vállalkozást építsünk, elmehessünk évente kétszer nyaralni külföldre. Ha valakinek nem ez a vágya, sőt, talán még lazítani is szeret, már kapja is a ferde pillantásokat. Én is számtalan hétvégén és estén túl vagyok, amikor kicsit lazábbra vettem a napomat, kevesebb házi- és pluszmunkát csináltam, aztán pedig marcangolt a bűntudat, hogy micsoda haszontalan vacak vagyok, nem lesz így belőlem semmi. Minden nap újra kell gondolnom kicsit a prioritásaimat, és hogy mitől érzem magamat elégedettnek, és ebben jó útjelző számomra a slow life gondolkodásmódja. Sokkal közelebb áll a lelkemhez ez a nézőpont, és még ha nem is érek tovább, ha lassan járok, de azon az úton legalább ott lehetek a teljes figyelmemmel. Örülök annak, hogy egy egész mozgalom alakult ki ekörül, és csak reménykedni tudok abban, hogy előbb-utóbb ez a felfogás lesz a normális, és nem a folyamatos gyorsulás és növekedés lesz istenítve, mert annak sosincs jó vége.
Minden egyben: női jóga
Van még egy dolog, amit majdnem ki is felejtettem a felsorolásból, lehet, hogy azért, mert már úgy az életem részévé vált: ez pedig a jóga, abból is különösen a női jóga. Azért az, hogy az életem része, nem jött könnyen, mert nem vagyok túl kitartó a sport és mozgás terén, és én magam is csodálkozom, hogy ez a szokás így beépült a napjaimba. Valószínűleg annak köszönhetem a sikert, hogy engem a jóga nem csak, mint egy sport fogott meg, hanem amikor eljutottam Enikőhöz, a Holdidő Jógakör oktatójához, ráébredtem, hogy sokkal több is lehet ez, mint egy kis testmozgás. Előtte is járogattam én ide-oda jógázni, online is próbálgattam a videókat, de sosem éreztem át, hogy mitől olyan jó ez, hogy emberek tömegesen imádják. De ahogy az én figyelmem is egyre tudatosabban fordult a testem felé, úgy kívántam magamnak valami olyan mozgásformát, ami nemcsak hogy figyelembe veszi az állapotomat, de a lelkemet is edzi. Hamar rátaláltam Enikő tanfolyamaira, és amikor végre eljutottam egyre, tudtam, hogy ezt kerestem. Egyrészt az is nagyon tetszett, hogy egy-egy tanfolyam meghatározott számú alkalomból áll, egy tematikára felfűzve. Így nem stresszeltem azon, hogy mi lesz, ha elkezdem, de nem lesz többé kedvem járni, biztos megunom…megnyugtatott, hogy ez 11 alkalom lesz, aztán vagy beiratkozom egy következőre, vagy nem. (Spoiler alert: utána beiratkoztam még kettőre is, és amint normalizálódik a helyzet, szeretnék még vissza-visszatérni) Az órákon pedig éppen azt kaptam, amire vágytam: biztonságos, női kör, olyan témák körbejárása, amik mindenkit foglalkoztathatnak, ezek és a lelki folyamatok összekapcsolása a jógával, és minden mozdulathoz magyarázat, hogy mit, miért csinálunk, így ezt is sokkal tudatosabban tudtam végezni. Nem csak emelgettem a karomat és lábamat, mint egy aerobik órán, hanem másfél órán keresztül csak arra figyeltem, mi történik a testemben és a fejemben. Egyes órák feltöltöttek, mások komolyabb felismerésekhez vezettek, de olyan is volt, amikor a szorongásomat oldotta nagy mértékben. És ugyan most nem járok el valódi jógaórákra, de behúzott annyira, hogy gond nélkül folytassam itthon is, jelenleg online órákat követve, a mozgást. Mentálisan ez nem segít annyira, mintha ott lennék, de a semminél mindig jobb, és így is megélek olyan pillanatokat, amikor teljesen egységben érzem a testem-lelkem.
A mai világ kész káosz, ahol rengeteg érték ütközik egymással folyamatosan, és nehéz eldöntenünk, mi miben is hiszünk. Annyi inger ér minket, annyi döntést kell meghoznunk, miközben ott van a felelősség: biztos ez lesz a legjobb nekem, a szeretteimnek, a környezetemnek? Néha nem árt megállni és lerakni azokat az alapköveket, amik segítségével, talán könnyebben fogunk tájékozódni. És még ha el is távolodunk ezektől, akár véletlenül, akár kísérletezési vágytól hajtva, mindig vissza tudunk térni hozzájuk. Én ezeket a módszereket és gondolkodásmódokat, amiknek a főbb pontjaival jelenleg azonosulni tudok, ilyen kis irányjelzőknek használom, amik megnyugvást adnak a bizonytalanabb időszakokban. Segítenek visszatalálni a belső iránytűmnek a helyes irányba, amikor elfog a bizonytalanság, hogy jót cselekszem-e.
A tudatos életmód számomra nem azt jelenti, hogy minden mozgalomnak a követője legyek és maradéktalanul teljesítsem a követelményeket. Hanem olyan ösvényt, amit ugyan nekem kell kitaposnom, de a kezemben ott egy térkép, ami tele van hasznos infókkal és személyes megjegyzésekkel azoktól az emberektől, akik már valaha jártak itt. Nekem pedig csak annyi a dolgom, hogy szépen, a magam tempójában bandukoljak az erdőben, és élvezzem minden percét a felfedezésnek.
